Hell Yeah!

Üdwözlet!

Ez a blog kihalóban van, ezt mindenki érzékeli. Utolsó próbálkozásokat azért még lehet tenni. De ebben Marcira is szükség volna. Hallod Marci? Szóval lényeg a lényeg, hogy most egy tök érdekes módját próbálom ki ennek az egésznek mégpedig azt, hogy a West Endben ülve írom ezt az izét és közben egy nő mellettem valami rejtvényt fejt. Nagyon felemelő a sült krumpli szagban gépelni egy billegő asztalon. Csak ajánlani tudom mindenkinek.

A lényeg, hogy nincs még elveszve tehát ez a blog. Ahányszor csak rám jön a laptopos dolog fogom magam és a nép között írom meg a szösszenetet. Apropó szösszenet akkor szólnia és kéne valamiről nem csak a blog halálának mondogatásáról.

Tehát amikor ezt ovassátok illetve írom már mindenki egyetemre jár. elég durva nem? Mikor még lazán vízipipázgattunk a fene se gondolta volna, hogy a végén hova jutunk. Sebaj.

Megemlíteném még, hogy hatalmas világsztárok lettünk. Marci Andris, Degu és Én hatalmas Hálivudi sztárok lettünk, ugyanis szerepeltünk egy csomó középkori filmben igaz ezek erőteljesen  „Zs” kategóriásak. Node kinek nem éri meg bohóckodni potom pénzért kardal a kezében? (tudnék pár embert de sebaj).

Ez a bejegyzés (ahogy megszokhattuk és ahogy Réka egy csomót emlegeti) elég nagy baromságokat vonultat fel, mint én általában. De ez így jó. (ja és most nincs kép)

Köszöntés. Nincs mit szépíteni és elodázni, illetve ülni még rajta, hogy nem lesz baj, igenis lesz: A Nyárnak sajna vége. Szomorú, de ne aggódjatok az érdeklődésre való tekintettel jövőre is megtartják. Igaz, hogy nem szabad hátra tekinteni mert akkor orra bukunk abban ami velünk szembe jön, de egy blogban máshogy hat a közhelyfizika.
Indult tehát a nyár az érettségi végével ami után lebektünk és ezt meg is mutattuk mindenkinek sok-sok alkohol társaságában (nem volt szép látvány de mindenki élvezte aki csinálta). Itt jö n a legjobb rész a forró hőség, vonat utak, zötyögés hajnalban, fesztiválok. Igazi sex, drugs and rock'n roll nyár volt a közepe táján. Ha csak a VOLT fesztivált és egyéb hasonszőrű csodákat említek.
Mielött mindenki visszasírja, gondoljatok bele ez a nyár nagyon mozgalmas és nagyon ugrabugra volt. Voltaképpen a nem várt szeptember (és hozzá a gyönyörű ősz) mégiscsak segít fellélegezni és kiszkadni a fiatalok megszokott "minden nap party" életéből. Itt persze nem elvetni óhajtom az összes baráti borozást és egyéb műveleteket. A lényeg, hogy ne bánjuk, hogy vége a nyárnak (itt felmerülhetne a kérdés, hogy honnan veszem, hogy valaki is bánja és jogos, csak hogy nekem írnom kellett valamiről). Most innen visszaolvasva olyan egy kicsit a bejegyzés mint egy tinisrácokból álló együttes szövege. Mindenesetre az Őszt is meg kell ünnepelnünk és erre lesz jelentkező remélem, csak már nema melegben zöld fákkal, hanem a narancs levelű fák között egy padon (kabátban). Vagy...
 

„Úristen, de nehéz a fejem! Nem bírom felemelni. Vizet..!!”

Heteken át másnaposnak lenni minden reggel, és részegnek minden este… Hát, nyár, és fesztivál!

Például ott volt a VOLT. Kellemes 4 nap volt, idén is: kultúráltan szórakoztunk, koncertekre jártunk, ittuk a sört, majd a legvégén hatalmas fekete bajszokkal tértünk haza. Old spies –ok lettünk.

Már a vonatút is jól telt egyébként. Külön vonat, ahol kiderült, a jegy mellé adnak sört is…

Aztán idén a házat is gond nélkül kaptuk meg, és a folytatás is simán ment, bár néha térdig süllyedtünk a sárban. De kit zavar ez egy fesztiválon...?

Kiemelem még azt a napot, amikor Gergő is ott VOLT: a Limp Bizkit napja! Na, most már ki is emeltem. Azt a napot viszont nem emelem ki, amikor Andris, vagy például maga a Sötétség Hercege, esetleg én, vagy még sokan mások voltak ott, mert mi kemények voltunk, és végig ott voltunk. Na, de visszatérve a Gergős napra, az ezt a napot követő reggel volt még emlékezetes.

A házunk mellett megtalálható volt egy pad, azon meg emberek beszélgettek. Egy bögölyről.

„Mekkora bögöly, geci! Mindjárt ráverem a faszomat, bazdmeg!”

Egyébként ez az első alkalom, hogy obszcén kifejezések szerepelnek ebben a blogban, így ünnepelni kel majd! Itt az idő, hogy a kommentek közé mindenki írjon valami bazmegolósat! ;)

A lényeg, a VOLT remek volt, de idén nem szaporítom túl a szót, nem úgy, mint tavaly, mert az, rájöttem, rossz dolog.

Aztán röpke egy hét szünet után elérkezett a Hegyalja fesztivál. Legalja, és szeszt igyál.

Ide csak ketten mentünk, Andrissal, de mindenfele régi és új ismerősök voltak, mindig volt jó társaság. Itt nem Gergő; Degu volt az, aki csak egy napra jött, az volt az a nap, ami után a következő napon eleve részegen ébredtem fel. … Épp csak metiltől fekvehányás nem történt.

Volt helyette a hardcore együttesek mintájára megformált krisna-core. Bősz arcú, rockernek öltözött, Krisnás hajú emberek magukból kikelve üvöltötték, hogy „Hare Krisna!!!”, vagy éppen azt, hogy „Visnu! Visnu! Visnu!”. A helyszín valami India-színpad volt, a mi sátrunktól 2-3 méterre, így ezt nyilván nem hagyhattam szó nélkül. Aki ismer, el tudja képzelni, milyen megdöbbentő lehetett, ahogy metálvillákat lóbálva a kezemben, berohanok a közönség közé, és üvöltök, ahogy tudok, hogy „Górángaaa!!!!”. Aztán beértem a színpad elé, első sor. Ekkor az együttes felé üvöltök: „Hááááárekrisnaaaa!!!”. Jó volt, csak nagyon gyorsan unalmassá vált, így egyéb elfoglaltság után néztem. Persze az is jó volt.

A fesztivál alatt egyébként a Krisnások is, és a keresztények is meg akartak téríteni, de mind hiába. Még nem tértem meg, testvéreim! A keresztények egyébként angolul akarták megszerezni a halhatatlan lelkemet, de még így sem nyerték meg a hittérítős vitájukat, ami egy kissé engem is meglepett. De nagyon büszke vagyok magamra. He.

Tokaj pedig 4 nap alatt egy hatalmas kocsmává változott, ahol minden hozzáférhető WC tele van szarva.

Aki a jövőben a Hegyaljára készül, annak sajnos nem adhatok semmilyen jótanácsot.

És a nyárnak még nincs vége.

Krakkóban esett.
De ezen kívül még közrejátszott néhány szerencsétlen tényező (…), hogy most itt írom ezt a szöveget erre a blogra, és piros az orrom, és hülye hangom van. Nem, nem bohóc. Most csak náthás.
Hallottam már párszor, hogy Krakkó egy nagyon szép város. Most volt alkalmam, és elmentem megnézni.
Hát, Krakkó tényleg egy város. Vannak benne házak, panelházak is, bevásárlóközpontok, emberek, kávézók, és ha esik, ott is szürke az ég. De nekem ez kevés volt. Tény, hogy végül megfáztam, viszont megnéztem Krakkó egyedi oldalait is! Szép.
Amúgy a McDonald’s –ban ott is ugyanazt lehet kapni. De ez még semmi ahhoz képest, hogy a krakkói villamosok kékek. (Az esély megvan rá, hogy ez csak nekem érdekes.)
Egyébként Krakkóban lengyelül beszélnek, ami, ha a megfelelő emberek beszédét figyeli valaki, nagyon jól hangzik. Kicsit emlékeztet arra, mint ha a mosolygós buborékok beszélnének az emberhez.

"Kolorowe Kredki W Pudełeczku Nosze
Kolorowe Kredki Bardzo Lubi± Mnie
Kolorowe Kredki Kiedy Je Poprosze
Namaluj± Wszystko To Co Chce."

Erről van szó. Ezt amúgy el is tudom énekelni, és a színes ceruzákról szól. Lehet velük rajzolni, na meg azt rajzolják, amit akarunk.
És: remek dolog, hogy angolt mindenki tanul!

Hűű, most a szemem láttára csúsznak végig a felhők árnyékai azon a mezőn, amire látok az ablakból. Ennél csak az volt durvább, amikor elütött egy repülő árnyéka. Bár ez nem Krakkóban történt, azt hiszem, elég ok, hogy most abbahagyjam az írást. ... 

Egy tojás volt az, ami váratlanul elém esett. Nem az volt a véletlen, hogy egy tojás esett az égből; a véletlen az volt, hogy nem engem talált el. A célpont én voltam.
Aztán a tojást újabbak követték, amik az utca sötét, látszólag üres ablakaiból zuhantak a már amúgy is vizes útra.
Ez az út egyébként egy hatalmas csatatér volt, és iszonyúan csúszott. Pont a vörös és a sárga zóna között húzódott, és mindkét oldal 20-30 fővel védte. Átjutni mindkét irányban lehetetlen volt, pedig a zászlók közel voltak.
Újra és újra próbálkoztunk, az elszánt arcunkon, és a vállunkra ragasztott piros ragasztón megcsillant az utcalámpák fénye, ahogy rohamra indultunk, de végül mindig csak pár méternyire jutottunk a sárga zónában.
Végül öten elindultunk körbe, hogy majd hátulról szerezzük meg a zászlót. Lassan oda is értünk, de addigra már nem volt zászló… A két végtelenül elszánt csapat közül a harmadik, a kékek csapata bizonyult a legerősebbnek. A rendőrség végül megkönyörült a helyi lakosságon, és mindenkit hazaküldött.
Így ért véget a ’Capture the flag!’, az utolsó jó móka az érettségi előtt.

De ez már lassan egy hete történt.

És az élet nem állt meg: az érettségik első nagyjából 1/3 -át sikeresen magam mögé küzdöttem. (Jó, a siker még nem biztos, de ha megbuktam, megeszem a fejem.) (Késsel, villával.) (Kanállal is.)

És most, ez alatt az idő alatt, amíg még lehetne tanulni is akár, a folytatásra, én inkább jól érzem magam. Lassan itt a nyár is, és leváltja a tavaszt, a nap süt, a szél fúj, este van hold, meg minden.
És most még megragadom az alkalmat arra is, hogy reflektáljak GeЯgő gondolataira: Igen! Mindenki vigyen magával dugóhúzót! Meg akár kristálypoharakat is, ha sikerül kinyitni a bort! És akár sörnyitót is! Meg gitárt!
És ha nincs kéznél dugóhúzó, mindenki vegyen [nekem] whiskyt!

(És ez az első nap, amikor két bejegyzés is kerül a blogra! Ünnepelni! :)

Szép délután volt. A Sziget valahogy ilyenkor még költőibbnek tűnt mint máskor, ahogy a délutáni napfény a fák ágai között utat találva a földet simogatta. Egy- két futó haladt a fák közötti földúton, emberek odébb kutyát sétáltattak. Egyszóval minden adott egy idilli képhez egy délutáni napfényben fürdő ágas bogas szigeten. Történetünk a fák alatt kezdődik a futóúton. Itt ugyanis két alak guggolt egy pad mellett. Néha felnéztek ha arra jött egy futó utána folytatták tevékenységüket ami abban merült ki, hogy egy borosüveg fölé görnyedve tanakodnak majd néha ráfekszenek a tetejére. Valljuk be kedves olvasó a Sziget adottságait figyelembe véve nem ez a legjobb elfoglaltság amit elképzelhet magának az ember. De két főhősünk igenis ezzel kívánta elütni a délutánját. Fölé hajoltak majd grimaszolva visszaültek a padra jelezve nem sikerült kinyitni a palackot amibe egy kulcsot próbáltak belegyömöszölni, hogy jobb belátásra bírja a makacs dugót. Ez a dugó valamiféle varázsdugó lehetett – már ha létezik egyáltalán ilyen – hiszen semmi megváltó gondolat, szidalom és erőlködés nem tudta belegyömöszölni az üvegbe, hogy utat engedjen a bornak. Most jöhetne a kérdés, hogy miért nem hoztak magukkal dugóhúzót hőseink. Kedves Olvasó, egy dugóhúzó olyannyira leegyszerűsítené a dolgot, hogy felesleges volna róla írni, maximum pár sort ekképpen: A bor kinyílt. Mindenki örült, a madarak csicseregtek. Nem, ez így nem lenne jó, ide kérem botrány kell szenvedés és vér hijján bor. Mivel a kulccsal nem jutottak dűlőre új eszköz után néztek amit egy bot képében leltek meg. Namármost a botokról tudunk egyet s mást, a botnak két vége van  (alapesetben) és általában nem rendelkezik saját akarattal. De ez a bot... Nos, ez a bot volt az amelyet hőseink odarakva a borosüveg tetejéhez megpróbáltak ráállni. Gyatra emberi próbálkozásnak tűnt csupán dacolni olyan erőkkel melyek felettük állnak. Bátor halandóink mégis megpróbálták a lehetetlent és ügyködtek rajta, hogy végre megkaphassák a nedűt melyet a palack anyai gonddal véd meg tőlük. Szó se róla tisztelendő az oltalom amit a palack mutat a bor felé. Igen ám, de a két alak akik a futóúton guggoltak már kezdték igencsak zokon venni, hogy ők bizony szomjasak maradnak ma délután. Nos ami ekkor történt az kacagásra fakaszotta őket és nem csak őket hanem az éppen arra futó embereket is. Ugyanis a bot győzedelmeskedve a dugó és a palack akarata felett utat tört magának és nyíl egyenesen beleszaladt a földbe nem törődve azzal, hogy bizony ezt egy borosüvegen át tette meg. Tehát a bot be, a bor ki és igen kedves olvasó a palack pedig össze. Ezekeután olyan kacagás töltötte be a Sziget azon részét ahol történetünk játszódik, hogy néhány madár önkéntelenül is felreppent a kusza lombú fák fölé. Álltak a szilánkok és a vérvörös tócsa felett olyan érzéssel mintha valami nagyon fontos és megbecsült dolog ért volna véget, egy remény halálát élrték meg. De a helyzet komikuma elsöpörte ezt az érzést és helyette a beletörődés selymes takaróját kapták mely betakarta mindkettőjüket és szépen lassan elindultak haza, tudván, hogy most egy jó ideig lesz miről beszélgetni. Így végződött hát egy makacs ámde tiszteletre méltó palack bor pályafutása, emlékezzünk rá és vigyünk dugóhúzót mindenhova.

Üdw! Nos hétköznap van. Ez tény, ezen nem változtathatunk bármennyire is szeretnénk, hogy hétvége legyen. Hétköznap lévén egy jó borozás mégis belefér a többségnek (nekem meg még másoknak velem :D ). Az ilyen borozások elég filozófikus irányt tudnak venni, főleg ha nem tudjuk kinyitni az utolsó üveg borunkat. Miután hatvanszor ráléptünk, téptük, cibáltuk, húztuk, üvöltöttünk vele, szidtuk, dícsértük és mutogattunk neki obcén dolgokat az üveg megadja magát és nagy sóhajtól kísérve darabokra törik a kezünkben,  elég fusztráló tud lenni a tény, hogy bizony nedű nélkül maradtunk. Nem egyszerű megbírkózni a ténnyel, hogy komikusnak tűnő küszködésünk gyümölcse nem más mint egy kupac szilánk és egy igen tekintélyes folt a földön (a szilánkok alatt) amely édes bor szagot áraszt megmutatva nekünk, mit nem fogunk meginni a büdös életben. Na ez az amikor le kell ülni rágyújtani és csak merdni magunk elé, hallgatni a madarakat és csak merengeni (hogy vajh hol a következő közért). De ember kelj fel s küzdj, a bor semmi (mondhatnám lóf**z :D) az élet megy továb de mégis valahogy ahogy a földbe a bor úgy belénk is belénkívódik a dolog, hogy bizony tarthatott volna tovább a dolog, mégsem úgy lett. Ez szolgáljon tanúlságul azoknak kik BOTTAL (illetve, lábbal kézzel) és egyéb egyenes mármár merev testrészükkel ki akarnak nyitni egy üveg bort. :D

Hello mindenki (az igazat megvallva fogalmam sincs, hogy kell-e köszönni egy blogban, pláne egy olyan agyatlanban mint ez, de én azért megszokásból köszönök)! Az, hogy Nemzetközi párnyacsata nem jelent túl sok ember számára valamit is ha jól sejtem. Az egyszerű ember fogja magát, a buksija alá teszi a párnát és békésen hortyog. Még csak meg sem fordul a fejében, hogy esetleg a Vígadó téren dirib-darabokra verjen valakit szeretett fejtámaszával. Pedig az esemény ami miatt írok (azonkívül, hogy Marci megkért), hogy bizony ez megtörtént legalább száz ember fegyverkezett fel párnával és vívták újra a történelem nagy csatáit.

Amikor odaérkeztem és megláttam mi folyik nem sokon múlott, hogy fogjam magam és hátraarc. A táj úgy festett mintha karácsony lenne és sok kis vörös fejű manó csépli egymást párnákkal amiket a fejük fölé kellett tartani mivel annyian voltak , hogy nem fértek máshogy el. Marci és Andris fogták a párnáikat és bátor partizánok módjára berohantak a tömegbe. Míg én fotóztam elég fura arcok jöttek ki: volt akinek annyira piros a feje, hogy világított, ha egy kocsma előtt látom komolyan megfordul a fejemben, hogy ö bizony jólérzi magát. Vagy ha egy szolárium előtt akkor feltehetően balaeset történt. Az emberek pedig az elhaladó villamosból kiordibáltak: "Idióták!" meg "Ezek tuti nem normálisak, látod apa ezek nem azok." Nos ezt firtatnám. A párnacsata még mindíg kultúráltabb megoldás mint mondjuk szétverni az oktogont (márpedig azokat is dilisnek bélyegezték). De úgy érzem ennyi elég is volt beszéljenek helyettem a legjobb képeim.

Tehát ez volt az a bizonyos karácsonyi feeling. A srác aki ott áll nyílván fel lett kergetve a kerítésre, hiszen ez egy "szadista és véres" verekedés volt. Vagy ö csak egyszerűen a fenyővelfával szeretne barákozni?

 Na hát vannak itt fejek ahogy elnézem. De a liszteszsák már darabokban...

 Ö éppen komoly csapást óhajt mérni (a lámpaoszlopra?) valamire. De van egy olyan sanda gyanúm, hogy csak a gépnek pózolt. :D

 A végső káosz. Itt gondoltam azt, hogy legalább 60 éves nek nézek ki a szakállal meg a fehér hajjal amit szerezetem a szöszökből.

Tavasz van!
És most, hogy végre tavasz van, egyből írok ide valamit! Mondjuk, a tavaszról.
A tavasz egy olyan dolog, amit szokás várni. Egy kicsit én is vártam, a nyár miatt.
Egyébként én a téllel is elvagyok, ha nem tudom, vagy éppen hó is van. És szerencsére most, a tél végére esett egy kicsit a hó. Voltam hógolyózni, meg szánkózni, meg minden. Síelni nem.
És most, hogy tavasz van, szinte nyílnak is a virágok, csak még előbb elmerülnek az iszonyú sárban. Ősszel sokkal kellemesebben tud esni az eső, a mindenféle 40°-os nyarak után, de a tavaszi eső valahogy nem nagy attrakció. Most legalábbis biztos nem, mert egész télen esett.

Tavasz.
Tavasszal nyílnak a virágok, és egyre zöldebbek a fák. Néha egészen olyan, mintha madárból is több lenne. A madarak repülnek, és valahol olvastam, hogy igazából azért vannak madarak, hogy énekeljenek.

Citrom.
A citrom sárga, és néha zöld is. Különös, leginkább önmagához hasonlítható élmény egy citromot nyalogatni. Még sehol nem olvastam éneklő citromokról.
A citromok nem énekelnek mindenkinek.
 

Nahellow! Szóval végülis elszántam magam, hogy ide írjak. Mit mondjak most éppen vérzik az orrom (ha éppenséggel érdekel valakit, nem mintha megváltozna tőle valami is), szóval ez a bejegyzés rengeteg rizsát fog tartalmazni (ebből is látszik, hogy én írtam). Nos az első egynéhány bejegyzésben kifelytettem, hogy a blog színesebbé hívatott tenni az olvasók (nem biztos, hogy szürke) hétköznapjait. Tehát színes olvasók színes hétköznapjait kívánta úgy feldobni, hogy ők is megdöbbenjenek milyen színes is. (jesszusom, na ez volt az a rizsa amiről beszéltem-de egész jól haladunk). Tehát eddig történt egy s más, például meglett a nyelvvizsgám (ami dicsekvés de megengedhetem magamnak :D ). A másik ami igenis zavar, hogy nagyjából csak én meg Márton barátom firkálunk a kommentek részhez a többiek gondolom néha felnéznek estefele, elolvassák és túl fáradtnak érzik magukat ahoz, hogy írjanak bármit is (erről tessék leszokni és "szétcsúzlízni a blogot kommentekkel", hogy egy nagy költőt idézzek). Na, egész jól haladok ezzel a minél több marhaságot minél gyorsabban dologgal. Ja, igen mégvalami: Nemsokára itt a nyár :) Ami azt is jelenti, hogy SZIGET és azt is, hogy meleg lesz vagyis nem kell az utcán megfagyni ergó élljen a bor és a Margit sziget.  És most a bejegyzés végén (amikor még mindíg nem állt el az orrvérzésem... -.- ) jövök rá, hogy a túróstészta nem is a legjobb és egész jól sikerült ez az írás vagy mi. :D

- Remélem, él… Fel kéne ébreszteni, hogy jöjjön ki a vécéből. Így nem lehet becsukni …
- Á, húzzuk odébb. Lehet húzni. Megmutatom!
És amíg Ahmedov elkezdte húzkodni Ádámot a padlón, én összeestem, és 5 percig szenvedtem a megújuló röhögés-rohamaimtól. És ez csak a hajnal volt.
Az év egy kellően intenzív partival ért véget, és éjfél után azonnal el is kezdődött, ráadásul ugyan ezzel a partival. Összesen 12 óra parti volt, meg 2,5 óra józanodás. És pont a 6. parti-órára esett az éjfél.
Reggel találkoztam két arccal, akiket senki nem ismert, és még csak megérkezni sem láttam őket. Ők reggel söpörtek. Én is. A reggel a söprésről szólt. Meg még, gondolom, sok dologról, de azt már átaludtam, otthon.

Első!
Az első zene, amit idén hallottam (és hozzá is tettem a magamét, a kedvenc léggitáromon), Metallica volt.
Az első film az ’Alkonyattól pirkadatig’ volt, vagy a ’From dusk till dawn’, mert így jobban hangzik.
A vigyorgást, pezsgőbontást, és beszélést leszámítva az első művészi tevékenységem a gitározás volt 2009-ben. Nem ment tökéletesen, de azt hiszem, ez érthető. A beszéd sem.
Erről jut eszembe, az első mondatom azt hiszem, az volt, hogy ’Boldog 2009-et!’.
Az év első itala pezsgő volt, mert az változatos. De most legalább finomat ittam. Volt velünk a bulin egy üveg Jim Beam is, de ő sajnos addigra elfogyott, így a második italom is csak bor lett. Idén még nem ittam whiskey-t.
És idén először hó esett, nem eső!
 
Hát, remélem, mindenkinek hasonlóan jó élményei vannak szilveszterről! Na meg, hogy mindenki emlékszik rá...!
Mindent összevetve, boldog 2009-et!
 

Köszöntés!!! Íme egy kis karácsonyi történet ami persze mint minden ilyen történet igaz. Fogyasszátok egészséggel:

Egyszer, nagyon régen egy karácsonykor Mikulás éppen hatalmas ajándékosztó körútjára készülődött... de problémák merültek fel.
Négy manó segítője beteget jelentett, a segédmanók pedig nem tudtak olyan gyorsan ajándékot gyártani, mint a főállásúak. Mikulás ekkor érezte meg, hogy itt még bajok lesznek. Aztán Mikulásné váratlanul bejelentette, hogy kedves édesanyja náluk tölti az ünnepeket.
Ez még jobban kiborította a már amúgy sem nyugodt öreget. Amikor kiment, hogy befogja rénszarvasait, rá kellett döbbennie, hogy három közülük vemhes, kettő pedig a kerítést átugorva ismeretlen helyre távozott. Még nagyobbra nőtt a stressz.
A szán megpakolásához kezdett, de az oldalsó merevítő eltörött, az ajándékos zsák a földre esett, tartalma pedig ripityára tört. A síráshoz közel álló Mikulás, hogy idegeit megnyugtassa, a konyhába ment egy csésze kávéra és egy kupica pálinkára.
Amikor rájött, hogy a manók eldugták kedvenc pálinkás butykosát, csalódottságában ezer darabra törte a kávéscsészéket. Seprűért ment, de az egerek már rég szétrágcsálták a ritkán használt házi szerszámot.
Ekkor szólalt meg a csengő.
Mikulás kissé felpörögve indult ajtót nyitni, ahol egy angyalkát talált egy hatalmas karácsonyfával. Az angyalka nevetve köszöntötte:
- Boldog karácsonyt, Mikulás! Hát nem csodálatos nap a mai? Elhoztam neked ezt a gyönyörű fát. Nézd, milyen szép! Hová állítsam?
Hát így kezdődött az a hagyomány, hogy a karácsonyfa csúcsára mindig egy angyalkát húznak.

Kedves Főemlősök! Örömömre (örömünkre) szolgál, hogy bemutathatunk egy játékot ami nemcsak h az egekig kerget idegállapotban (jaj de szép megfogalmazás :D) de ha rájösz a nyitjára akkor a hajad téped. A játék becses neve: Hány szirma van a rózsának (ez egy elég rozzant név, igaz?) de ne becsüljük le. Idáig (22:17) két ember szórakozik vele és Ré kezd izzadni (igaz ö Vészelyzetet néz közben állítólag) Regi meg csak most kezdte ö talán ragizik melette. Mindenesetre ezt muszáj kpróbálnotok és a kommentekhez írjátok oda h mennyi idő allatt jöttetek rá és, hogy hány szál hajatok maradt. (Itt megjegyezném, igen én tudom a megoldást és Marci is :D )                    (Kiegészítés:  22:26 Regi segítséget kér ^^  - 22:29 Regi káromkodik)                                  


ÍME A JÁTÉK---> http://emese.hyadok.hu/jatekok

A Ragnarök, amikor a Valhalla harcosai, az Åsgard isteneivel az oldalukon a végső harcra indulnak a sötétség erőivel szemben, hétfőn kezdődött, úgy 6-7 körül, és éjfélre már véget is ért.

Tudtam, hogy egy ilyen eseményt nem hagyhatok ki, így egy harcostársammal útnak is indultam, még valamikor délután 5 körül. De mert egy ilyen csatába nem mehet az ember fegyvertelenül, így először a Westend kovácsaitól vettünk néhány mágikus fegyvert. Ezek a fegyverek olyan félelmetesek voltak, hogy a dobozukra rá is írták, hogy 0-3 éves korig semmiképpen sem ajánlják.

Miután megvolt mindenünk, el is indultunk a Diesel nevű csatatérre. Utunk sötét barlangokon vezetett keresztül, ahol kék színű sárkányok mászkáltak síneken, de mert éppen mindkettőnk félelmet nem ismerő viking volt, egy kék sárkány pont megfelelt közlekedési eszköznek. Később, amikor már majdnem ott voltunk, eszünkbe jutott, hogy tovább nem tudjuk az utat. Ekkor bolyongtunk egy keveset a planetárium körüli nagy, sötét erdőben, mire megtaláltuk azt, ami régen E-klub volt, most meg csatatér.

Mikor megérkeztünk, csodás fegyvereink látványától annyira lelkes lett a többi harcos, hogy volt, aki le is fényképezett minket. És ami szintén nem rossz: volt, aki adott sört! Egyébként később, két kalózlánytól kaptunk még whiskey-t is.

És amikor pont nem számítottunk rá, hirtelen kinyitották a Diesel kapuit, és elkezdődött a ragnarök-habparty. Sok kemény vikingmetállal, meg skandináv folkmetállal, és - meglepő módon - kalóz-metállal is.

Rögtön az első együttes nagyon jó volt, de a legviccesebb az Alestorm volt, Skóciából. Ők skót folk- és kalózmetált játszottak. Jack Daniel’s-es üvegekkel a kezükben! És az utolsó koncertre kalózosan be is rúgtak. Újabb üveg whisky-kel visszamásztak a színpadra, ahol az ú.n. Tyr volt éppen, aztán segítettek énekelni, meg táncolni, meg öntöttek whiskey-t mindenkinek a szájába. Vagy arcára...

A Ragnarök végére már olyan jó volt a hangulat, hogy mindenki teljes egyetértésben énekelte a Tyrrel (ha még tudott énekelni), hogy többet nem játssza a Wild Rovert (videó).

Egyébként szolid ragnarök volt ez, még igazi világvége sem volt. Azt hiszem, istenekkel sem találkoztam, bár az egyik dobosra valaki azt mondta, hogy ő Thor maga... De azért jó vollt!

Hello had osszak meg veletek egy történetet valakikről akik igencsak jó dolgot alkottak. Martin, Berryman, Buckland és Champion pontosan így hívták az arcokat kikről most szólok. A londoni egyetemen történt az egész dolog amikor is elöször kettő közülük, Martin és Buckland megismerkedtek ö volt a két előfutár. Első szárnypróbálgatásuk a Pectoralz nevű bandában történt, de valljuk be ez veszett fejsze nyele volt. Mituán belátták, hogy jobb a világnak ha nem erőltetik ezt a bandát csatlakozott hozzájuk egy arc akit történetesen Guy Berrymanek hívtak (fura név, valljuk be). Majd Will champion is tiszteletét tette köreikben és belevágtak a lecsóba.
Starfish néven zenéltek és klubbokban léptek fel (biztos érdekes volt, kitudja). Még ez sem az igazi hangulata volt a dolognak ezt valszeg ők is belátták egy ködös reggelen amikor is felkérték Phil Harveyt, hogy legyen az ö hű menedzserük. Ami ezután következett az volt voltaképpen a legjobb a dologban amikor is Martin szobatársa aki akkoriban egy Coldplay nevű bandában játszott le akarta cserélni a banda nevét (fura ugye? valahonnan ismerős). Ezt a nevet Philip Horkys verseskötete, a Childs Reflections, Cold Play ihlette. Nos ah érdekel valakit a verses kötet nem éppen szívderítő verseket tartalmaz, úgy is mondhatjuk, hogy depis (már-már emós). Nos ezt a nevet odaadták Martinéknak mert ők váltani akartak. És ta-dam megszületett az együttes amit ma Coldplay néven ismerünk. Az alternatív rock a műfaj melyben alkotnak és igencsak jól csinálják. Ezt bizonyítja a Grammy díj is amit a Clocks című számukért ejtettek rájuk. Az együttes karrierjének a felívelése a Yellow című számmal kezdődött és meg sem állt hiszen a srácokból fröcsköl a sok jó szám (fura hasonlat?). Nos már épp a negyedik lemezüknél tartanak ami nem is rosz. Ha valaki szereti a király zenét (mert erre nem lehet mondani, hogy vad vagy, hogy lassú esetleg érzelmes, ez egyszerűen király vazegh) nos annak ajánlom ezt az együttest mert valamit tudnak ami talán kiveszett vagy meg sem volt korunk együtteseiben ebben a műfajban ami bármilyen hangulathoz passzol.
Az együttes tagjai:

Jonny Buckland — A bölcs gitáros

Will Champion — Az ijesztő dobos

Guy Berryman — A nagyon helyes basszusgitáros

Chris Martin — az a másik - ő énekel

Hahó!
Vége a nyárnak. Masszívan, és úgy, mintha elvágták volna. Először még olyan volt az ősz, mint a nyár, aztán hirtelen átment kabátosba az idő. Pont, mint ahogy beszéltem róla korábban, hogy nem gond a nyár vége, mert csak valami ilyesmi lesz. És tényleg nem gond, tényleg csak valami ilyesmi lett. Ha süt a nap, lehet mászkálni pólóban, ha meg esik, (mint most), akkor meg felvehetem a laza fekete kabátomat. És mindjárt esik hó is…!
Mióta ősz van, néha iskola is van, az szívás, hogy úgy mondjam. Talán év végére jobb lesz a helyzet, mint most… Egy kis érettségi, aztán vége.
Mióta ősz van, már Németországban is voltam. És például még Réka is, meg sokan mások. Egy énekkaros koncerten igazán szuperül visszaidéztük (Frankfurt mellett, mi is a hely neve…?) a 60as évek hangulatát. Valami sörkirálynak is kineveztem magam, de ez még semmi, mert voltam ’a hegyen’ is, ahol senki sem tudja, ki takarít. És az előre kevert (benzinkutas) Jack&Coke igazán király.
Mióta ősz van, állandóan esik! Kezdem unni…
És mióta ősz van, boldog szülinapot!

Hellow Népek! Igen lassan vége a nyárnak és a szigetnek is. Közben volt egy szülinapunk is és egyéb igencsak érdekes esetek ezeket most galádul megosztom veletek.  Az egész ott kezdődött amikor néhány haverommal kitaláltuk, hogy mi bizony a szigeten fogunk dolgozni. Nem is hangzott rosszul a kocsikat irányítani (ráadásul én két karszalagot is kaptam volna). Mindez szépen be is jött elvoltunk egésznap söröztünk stb. irányítottuk a karavánokat. És telt múlt azidő eljött a sziget ami alatt nekem még mindíg volt munkám. Érdekes volt nem hallani egy csipetnyi magyar szót sem amíg ott álltam az infós pólóban és mutogattam a másik bolygóról érkezett arcoknak, hogy hé itt tudsz pipilni itt meg hamizni ja és itt meg berúghatsz (a berúgás nem zavarta őket ugyanis annyit ittak mint egy kozák lovasezred, lovakkal együtt). A másik érdekesség, hogy szinte minden volt a szigeten (najó zsiráf nem) de volt külön pókersátor meg votl egy bazinagy iwiw ringóhinta ami igencsak instabil és recsegős volt de eddig kevesen haltak csak meg szal maradhatott.

És ugye a koncertek sem maradhatnak ki a sorból kezdtük az egészet Iron Maidennel ami bevallom nem volt az igazi. Lehet h volt nekik sok gumi meg papírmúmiájuk de ezekkel sajna nemsikerült elhozni a bestiát. Ezekután jöttek az egyéb nevek mint Sabaton akiknek az előzenekarának ordítottuk teli torokból h Sabaton (kicsit vol tégő). Láttunk még betépett franciát. Szereztünk pólót meg karkötőt azért mert felvilágosíthattak minket. Ja és " Boci Cukorkát" is akármi is legyen az. Ezekután sikerült becsempésznem Pizsamát (aki egy lány, jófej meg minden és van neve de ezt fogom használni). Megnéztük a Sex Pistolst és igencsak jó volt nézni egy részeg pánkot ahogy ott tolja a műsorát:D . Apocalyptica is király volt, valamit tudnak az arcok ez kiderült akkro is amikro beszélgettünk velük. aztán még voltam Supenemen ahol kiderült h valaki van a szekrényben (megnééztem de nem votl ott senki szal sztem ez csak vmi palifogó, hogy elmenjünk a koncertre). Ezután alvás jött. Másnap vol tSerj Tankien akinek a koncertje király volt és már volt felfújható Jim Beames gitárom. És kiderült h Serj bácsi meg akarja váltani a világot. Ezután volt 30Y meg Meshuggah mindkettő király csak nem egy műfaj:D. Végül vásrnap a szülinapomon (köszönöm) :D eljöt Tankcsapda és mindenki kántálhatta, hogy "Kamcsatka" és ez egy nagyon jó koncertnek sikerült mert volt tűz meg víz és borunk is akadt. Ezekután nagyon sok kölyökpezsgőt fogyaszottunk. A The KIllers koncertje sem volt rosz igazából nekem elég egysíkúnak tünt dehát mégiscsak Killers. Vettünk még Pizsivel valami sütit aminek a neve churros talán és kávét meg inni ezekután alvás és maásnap hazamenetel. Hozzá kell tenni, hogy igenis ittunk (sokat asszem:D) de nem vezettünk.

Összefoglalva a sziget hangos zsúfolt némileg poros és rengeteg ember mind a testvérének tekinti a másikat, segítenek ahol tudnak. Otthonos kis környezet. Igaz a szagok nem mindíg az igaziak. Nos további jó nyarat mindenkinek!

Prológus
Heló! Ezt csak az olvassa el, akit nem zavar, hogy úgy 2 hete már nem aktuális…! Na meg az, aki nem fél végigolvasni! Túl hosszú lett... De hogy ez kevésbé legyen zavaró, nagyon sokszor beleírtam, hogy laza. Ó, és persze, akit zavar, hogy mindenfele nevekkel dobállózom, ő se olvassa el.
Egyébként azért tartott eddig, hogy befejezzem ezt a bejegyzést, mert esett az eső, meg aztán sütött a nap, sőt, még egy blues bandát is alapítottam, és utána megint sütött a nap, és esett az eső.
Egyébként a nyár közepe felé átélt izgalmas kalandjaimról szól.

Szóval, ez a fáradt pár hét úgy kezdődött, hogy...

Csillagászat!

szereplők:

- én, és még sokan mások

Ez 4 nap volt, az iskola csillagászat-szakkörével. És minden nap tanultam újat. Az elsőn például azt, hogy a sátram lazán beázik, ha vihar van, na meg hogy egy szúnyogokkal teli kisbuszban harmadikként rosszabb aludni, mint a beázott sátorban egy félig felfújt gumimatracon. Sőt, nem is lehet. De mire erre rájöttem, már hajnal volt, így csak néhány órám maradt pihenésre. Viszont a helynek, ahol ez az éjjel volt, laza neve van: Táska!

A második napon rájöttem, hogy egyedül, szúnyogok nélkül hogyan lehet jól aludni egy kisbuszban. Ezt a tudást újra felhasználtam, egy nappal később is. Jó volt!

A harmadik napon sikerül végre megjegyeznem, hogy a kedvenc gyémántőrlőm Szegeden van.

A negyedik nap óta tudom, hogy a planetáriumok nagyon lazák, mert soha nem felhős bennük az ég. Egyébként kisbuszban utazni ablakon kilógatott kezekkel szintén laza.

Aztán végül hazaértem. Volt 2 napom, hogy pihenjek a VOLT előtt. Akár aludhattam is volna… Nem is jött volna rosszul. De inkább azt csináltam, hogy:

Intermezzó

1/2

szereplők:

- Andris

- Márk (ő még nem szerepelt a blogon, úgyhogy most örüljetek neki)

- Gergő

- hm… na ja, én

- és még sokan mások is…

Erre a napra egy laza szerepjátszást szerveztünk. (Csak azért laza, mert mi csináljuk!) A játékban még élőhalott halunk is van.

De ehhez félelmetesen korán kellett kelnem, nagyjából 9kor. És még az is kiderült, hogy később is ráértem volna felkelni…

2/2

szereplők:

- kicsit több, mint 1 teaház, de a kettőnél még messze kevesebb

- Anett (hm… azt hiszem, róla sem írtunk még errefelé)

- Réka (ő visszatérő szereplő)

- egy kevés kóla…

- Gergő (szintén nem először)

- Márk, aki későbbi szereplője volt csak a napnak, de ennek a napnak is

- sokan mások, ők végig ott voltak

- én

- és némi bor is

Ezen a napon sem lett volna dolgom. Ez ellen tennem kellett. Így hát még az előző napon megbeszéltem Márkkal, hogy megyünk shoppingolni. Még a hozzánk hasonló kőarcoknak is szüksége van néha shoppingolásra, csak mi divatos nyári ruhák és új cipők helyett zoknikat, meg íjakat veszünk… De ez később..

Tehát nem is lett volna gond az alvásommal, mivel a boltok délután is nyitva vannak, ha nem jutott volna eszünkbe Gergővel, hogy azért dél előtt is kéne tenni valamit.

Végül a melegre való tekintettel a teázás mellett döntöttünk. De ha már úgyis korán kelünk, miért ne kelhetnénk még korábban, hogy a teázás előtt ihassunk is valamit…? Valahogy erre a kérdésre volt a válasz a blog új neve: HELL YEAH! És így ismerkedtem meg a white coke nevű dologgal. 

Aztán végül elértünk a kedvenc indiános teaházunkhoz, de az zárva volt. A konkurens teaházban viszont remek Irish cream tea volt. Tejjel és cukorral...! Így jött össze az 1nél kicsit több teaház.

Aztán pont időben, és a legváratlanabb módon kerültem elő, hogy jöhessen a shoppingolás is.

Valamikor naplemente után, amikor már jó volt az idő, összedobáltam a cuccaimat a VOLTra, és az azt követő 2 hétnyi Olaszországra. Ezen az estén ez volt, amiért nem aludtam. Szerencsére csak a szivacs-kardomat felejtettem itthon, ami a vizibiciklis kalózkodáshoz kellett volna... Járhattam volna rosszabbul is.

A VOLT

szereplők:

- Ádám (gondolom, nem haragszik meg érte, hogy ő is felkerült a blogra)

- Andris (jaja, ő is rendszeres szereplő errefelé)

- én

- és még sokan mások… ők többségében szimpatikusak voltak

Első nap

Még itthon ébredtem. De megint korán… Menni kellett, de máshová; ez egy másik történet.

Aztán késő délután, az egyik szutykos vasúti pályaudvaron találkoztunk Ádámmal. A nagy táskákkal a hátunkon, bemásztunk egy vonat első osztályára, és itt kezdődik a VOLTos történet.

A vonatút izgalmas volt. Akadt például egy szobapincér, akinek megvolt az a különleges képessége, hogy kétszer is el tudta tolni mellettünk ugyanabba az irányba az eladó ételeit anélkül, hogy egyszer is visszafele ment volna. És volt légkondi is. Laza.

Miután megérkeztünk, Andris rögtön bebizonyította, hogy 1 üveg bortól még közel sem áll fejre… Többek közt ezért, végül elég jó hangulatban értünk oda, ahol a bérelt palotánk kulcsát akartuk elkérni.

A kulccsal viszont gondok voltak. Leírom, mert vicces: Elvileg előző napon elvitték lemásolni, és azóta nem látták. Küldtek érte valakit, de ő azzal a biztos tudattal jött vissza, hogy mi bent vagyunk, és magunkra zártuk az ajtót. Végül nagyjából fél 11ig ültünk ott, és beszélgettünk a kulcsosokkal, mire lett kulcsunk. (Később megtudtuk, volt aki fél óra tömör ordítozással érte el, hogy meglegyen a kulcsa… Mi legalább jól éreztük magunkat.)

Végül jött az első koncert. Hangos volt, látványos, jó számokat játszottak, és meglepően kemény pogó is volt (Andris sebhelyekkel tudja ilusztrálni). Rövidebben: a koncert nagyon laza volt!

Második nap.

Reggel valahogy úgy ébredtünk, mintha nem is aludtunk volna. Nem a házikónkkal volt gond, annak mind a pár négyzetmétere hibátlan volt; egyedül a csap nem funkcionált, de annak amúgy sincs köze az alváshoz. Ami zavaró volt, hogy mindenhol hajnalig ment a zene, aztán gyorsan világos lett, és szörnyen meleg is.

A napot a kedvenc boltunkban indítottuk. Kellett hozzá krémsajt, kifli és zsömle. Én meg megvettem az utolsó kávét a boltban. A kávé innentől kezdve el volt fogyva.

A reggeli után végre vettünk buszbérletet is, és innentől kezdve többször valóban bárhol előbukkantunk Sopron területén.

Amire még emlékszem ebből a napból, hogy a fűben ültünk és söröztünk, miközben a valaki azt énekelte, hogy van valaki a szekrényben.

Harmadik nap.

Erre a napra volt tervünk is. Mielőtt elindultunk reggelizni, telepakoltuk a táskáinkat fogkefékkel, tusfürdőkkel és váltásruhákkal. Reggeli után strandra mentünk.

A nagy meleg és napsütés ellenére amint megérkeztünk a strandra, beborult az ég. Még a szél is fújni kezdett. De ha már ott voltunk, úsztunk egyet, és fáztunk is egy kicsit. 

Visszafele, a fesztiválos kempinget keresve még el is tévedtünk, de azért végül eljutottunk a bejárathoz, ahol a biztonsági szeméyzet el akarta venni a frissen vásárolt bodza szörpünket. „Szeszes alkohol” –nak látszott. De szerencsére sikerült megvédenem a szörpöt.

Koncertek... Ezen a napon megnéztünk egy koncertet, ahol azt énekelték, hogy „Iron Maiden, Judas Priest! Iron Maiden, Judas Priest! Iron Maiden, Judas Priest!”... Elég megkapó, azt hiszem. Később meg Andrisnak nem adtak vadászt, mert alsónadrágban volt, annak meg nincs zsebe, hogy elférjen benne a személyi. Pedig határozottan nagykorúnak tűnt... De az ilyen előfordul.

Estefelé gondoltuk, pihenünk egyet a palotánkban. Ami ekkor jött, arra remekül illik az idézet az Ukrajnából importált pólómról: Vodka, Connecting People. Először csak énekelgettünk a teraszunkon vodkázó szomszédainkkal. Aztán elindultunk együtt egy Quimby koncertre. Mire megérkeztünk, olyan jóban lettem az egyik lánnyal, hogy sikerült meggyőznie: tudok vele táncolni. Hát... Ez nem volt igaz, úgyhogy párszor még a földön is gurultam. Persze szerintem csak ő volt túl részeg. Ezt bizonyítja, hogy bár nagyon tetszettem neki, azért mégis inkább szörnyen sokat hányt.
 

Negyedik nap.

Felvirradt az utolsó nap. Erre is jutott esemény. Ez úgy általánosságban metálos nap volt.

Az első esemény a reggeli volt. Már elfogyott a boltból a kakaó is, így tejes karamellt ittam. A karamelles zacskó színe passzolt a nadrágomhoz is.

Reggeli után Ádámnak dolga akadt, így vett egy jegyet egy vonat első osztályára, kiderült, hogy nincs is első osztály azon a vonaton, aztán (azt hiszem) elment vele. Ketten maradtunk, Andrissal.

Mikor visszakerültünk a fesztivál kempingjébe, azonnal metállal kezdtük. Egy pár elég jó szám ment egy olyan helyen, ahol lehetett sörözni az árnyékban, tehát ott maradtunk. Aztán a zene elmúlt, mi meg mentünk kivitelezni az egyik 3 napos tervünk: karaoke! Laza! 

A karaoke –nál elkiabáltunk megint pár metált, és miután meguntak minket, elindultunk megint koncertre. Ha már zenei fesztivál... 

A következő említésre méltó esemény egy aféle raggae koncert volt. Gondoltuk van időnk, hát megnézzük, mert biztos laza. Hát, fú! Rögtön az első számban kinyilatkoztatta az együttes: az őseik rabszolgák voltak, akiket erőszakkal hurcoltak el Afrikából, és így nekik Amerika nem is az igazi hazájuk. Ekkor eljöttünk, mert furcsán néztek ránk a közönségek. Talán túl hangosan röhögtünk.

A nap közben szép lassan eltelt, és jöttek az esti koncertek. Elmentünk megnézni egyet, ami Andrist mégsem érdekelte, így egyedül maradt…  Csak egy fél órára hagytam magára, de mire megtaláltam, már számtalan új punk baráttal itta az újabb vadászokat… Ők egyébként kiderült, hogy jó arcok, és az az érzésem, hogy 'húha', hamarosan átment abba a másikba, hogy 'jeah'.

Aztán pár órával később elindultunk inkább egy blues koncertet keresni. És meg is találtuk. Ott a koncertterem közepe felé Andris lefeküdt a padlóra, én meg leültem mellé. Én a zenét figyeltem, ő meg a teremmel küzdött, aminek forgott, vagy ugrált az összes sarka, de lehet, hogy durvábbakat is csináltak. Ezek a mozgások voltak azok, amik miatt mégis inkább a házikónkhoz mentünk. A bódé mellett aztán Andris hát... Jobban lett. Amint ez megtörtént, mentünk vissza a koncertre. Ekkor már jobb volt a koncert, a házunknak meg ettől kezdve kerültük egy sarkát...

Fél kettőkor ért véget a blues. A Superbutt követte. Eddig még nem ismertük, de maradtunk, mert időnk még volt hajnalig.

 Hatalmas metálság volt, nagyon izmosan táncoló közönséggel (aminek a nyomait még napokkal később is megtalálhattuk magunkon), és különböző koreográfiákkal, mint például a hármas, aminél az énekes kijelentette:

- És most jöjjön a 3. koreográfia! – a tömeg meg válaszolt, hogy

- ÉÉÉÉÉÁÁÁÁ! HÚÚÚÚÚ!

- Ki nem volt még innen Superbutt koncerten?

- IGEEN! ÉÉÉN! ÉÉNN!

- Akkor nekik elmondom, mit kell csinálni! [JUHÚÚ! JUHHÚ!] Mindenki fusson egy körben! [HÚÚÚ!] Az irányt ti választjátok...!

És amint elkezdtek zenélni, elindult egy párszáz fős örvény, egy rakás metálos arcból, akik egymást verték, és lökdösték…
Hogy végül mikor jutottunk el az ágyunkig, arról fogalmam sincs.

A VOLT vége, és ami utána jött.

Reggel arra ébredtünk, hogy már mindenki elment, vagy csomagolt éppen. A 4 napnyi hangulat eltűnt, és az emlékek máris elkezdtek szépülni. Kissé lehangoló volt, de csak mert igen fáradtak is voltunk.
Az új cél Olaszország volt. Délutánra ott voltunk a tengerparton. A családi nyaralás kezdődött, ahol szintén nehéz aludni. De nem gond, azért az is laza.

Az Olaszország

szereplők:

- családi nyaralás... akkor mondjuk család

- és mondjuk sokan mások, de ők voltak a legtöbben

Ha erre a nyaralásra gondolok, először a Váájemsziééjjj című hibátlan dal jut eszembe, mert naponta 1-2, de néha 3 alkalommal is hallottam, pedig egyszer sem akartam. A toplista 2. helyén a New York – New York áll, azt nagyjából 2 naponta egyszer lehetett hallani. Ez még mindig szörnyű.

Ezeket leszámítva nem volt gond: vidáman úszkáltunk, kalózkodtunk vizibiciklivel, vagy néha barnultunk. Volt, hogy éjjel mentünk úszni a tengerbe, az jó volt, mert nem voltak emberek, csak a hatalmas hullámok. Volt hogy csak a stégre gyalogoltunk ki éjjel, de ott is nyakig értek a hullámok, szóval az is jó volt. Meg még a laza, fehér, és kék pöttyös medúzák is jók voltak.

Megnéztük videóról a Mátrixot is, és ekkor rájöttünk, hogy mi Andrissal ugyan abban a 303 –as szobában vagyunk, ahol kulcsfontosságú események történtek a filmben. Ez a tény is meghatározóvá vált; a szobával kapcsolatos vicceinkben köszönt vissza a leggyakrabban.

Olaszország jó hely, de túl sok benne az ember, és ezért aludni csak 10.06 –ig lehet, legkésőbb. Jövőre mondjuk Skóciába megyünk.

Aztán megint itthon

szereplők:

- a sok másik ember... ahogy mindig

- Réka

- Gergő

- Andris

- én

Ez volt a ráadás nap, amikor már csak megszokásból ébredtem fel kora reggel. De persze volt ezen a napon is egy betervezett lazulás.

Az első állomás a Margit-sziget volt. Amint megérkeztünk, beborult az ég. Amint kihúztuk a dugót a borosüvegből, ránk folyt az összes felhő, mi meg négyen álltunk egyetlen esernyő alatt. Igen csak darabokra áztunk, de ettől lett ennyire emlékezetes. És amint kiértünk a sziget előtti villamosmegállóba, elállt az eső.

Még csöpögött belőlünk a víz, amikor elindultunk az indiánokhoz teázni. Reméltük, adnak majd indián pokrócot és tábortüzet... vagy ha mást nem, legalább teát és békepipát, feltéve, hogy ki is fizetjük.

Fagyit is ettünk, mert az akkor is jó, ha még mindig tele van az ember ruhája hideggel, és esővel.

Másnap több, mint 3 hét után, végre először kialudtam magam. Laza!

Epilógus

Hogy ezek után miken mentem még keresztül a nyár alatt, arról legkorábban augusztus vége felé írok. Addig meg ennyi.

És jó nyaralást mindenkinek, erre a maradék egy hónapra! :P

Hello! Mivel a érdeklődésre való tekintettel idén is van nyár és vége lett a sulinak a fiatalság nekilátot, hogy egy kicsit kimulassa magát. Ez még nem is lenne gond csak olyan eszméletlen módon csinálják, hogy még teleportálni is megtanulnak. És sajnos én is megtanultam teleportálni, egyébként az ilyen szuperképességek megszerzéséhez nem kell semmiféle meteoreső meg x gén. Elég hozzá másfél lityó bor meg sok vodkanarancs. És az ember olyan szánalmas állapotba kerül, hogy átlépi a tér korlátait. Érdekességek a dologban, hogy ezt nem a tömegtájékoztatás érdekében tettem hanem mert valjuk be hülye vagyok :D. Nos az a bizonyos érdekes szórakozóhely a ZP elött minden este akad néhány ilyen X-Men aki egyszercsak kint van és a következő pillanatban bent, ám semmi sincs ingyen mint ahogy ez a szuperképesség sem, a fizetség a szégyen és a macskajaj. Most így a végén az írásnak jövök rá, hogy ez nem is lett tolyan vicces... Nos a konklúzió az, hogy amikor megtanultok teleportálni ne legyen a közeletekben olyan aki szeret titeket illetve ne hagyjátok, hogy lássa mert nehéz dolog amikor a párod olyan állapotba kerül mint egy papírzsebkendő. De mindenesetre félelmetes dolog átlépni a tér korlátait.

De rég írtam már ide is! (Pont egy hónapja...) És amiről most írok, az is vagy egy hete történt, ha nem régebben… Csak hát esett az eső is, meg minden, így hát eddig nem volt hangulatom összehozni ezt a szöveget.

Szóval Prága.

Nagyjából két nappal azután, hogy véglegessé vált, hogy nem megyek Prágába szeptemberben, megtudtam, hogy kb. egy hete mégis mehetek, ezúttal az aktuális iskolámmal. Mentem.

Az odaút laza volt. Nagy, narancssárga busszal mentünk, és kaptunk nagyon olcsó fülhallgatót, hogy hallgathassuk a nem túl jó filmeket. Zavaró csak az volt igazán, hogy olyan reklám matricát tettek az ablakra, ami nagyon tudta zavarni a kilátás…

Nagyjából 6 óra utazás után megérkeztünk Prágába. Prágának az a része pont olyan volt, mintha tettünk volna egy hatalmas kört, és végül Budapestre jöttünk volna vissza. Aztán a buszpályaudvaron mászkáltunk vagy negyed órát, mire meglett a helyes irány. A szálláshoz gyalog mentünk (30°C), de visszafelé már lerövidítettük az utat a tömegközlekedéssel (mert 34°C –ban már nem vidám annyira a gyalogtúra).

A városban irdatlan sok muslica volt. Az összes pólóm tele lett apró fekete pöttyökkel, mert ahogy megpróbáltam lepöckölni a muslicákat, néha véletlenül nagyon elkenődtek… A szobáinkban meg légyből és narancssárga falakból volt sok. Végül a legyek valahová eltűntek, de a falak narancssárgák maradtak.

Néztünk várost is. A városnéző utak végén mindig egy-egy kocsma volt, és mire a kocsmákig eljutottunk, belefeküdtünk az összes parkba, és ráfeküdtünk az összes térre is, amit találtunk útközben. Az ágyam kicsit puhább, de azért Prága sem rossz.

És Prága egy szép város. Tele skótokkal… Igazi skótokkal. Ez volt a legmeglepőbb. Szoknyában és dudával (amit a legközelebbi kocsma népe torokhangon kísért). Általában kettesével mászkáltak, és mindenfelé. Azt hiszem, hangulatos lehet skótnak lenni.

Ami még nagyon tetszett a városban, az a nem tudom, milyen madarak voltak. Feketék, kicsit kisebbek a galamboknál, nem rigók, és laza hangjuk van. Ha egyszer sikerül rájönnöm, hogy hívják ezeket a madarakat, majd valami kommentként ideírom.

És még egy fontos tanács annak, aki jegyet is szeret venni, ha metrózik: ne a 9 kredites jegyet vegye, ha diákjegyet akar! Az csak azt hiszem, 15 éves korig működik. De nincs gond, ha egy egész turistacsoportot kapnak el a kallerek, akkor nem kérnek mindenkitől külön 700 pénzt, hanem megelégszenek összesen 700 pénzzel, zsebbe. (Nem engem kaptak el, én jegy nélkül kiosontam mellettük.)

És most jön a konklúzió:

Prága jó hely, érdemes megnézni, akár többször is. Gondolom, én is visszamegyek még talán többször is. És a cseh sörök valóban egészen jók. Különösen a barnák.