"A minap, ahogy az utcán sétáltam, odaépett hozzám egy férfi. A következőképp szólított meg:
- Helló, bocsi, van kedved válaszolni néhány kérdésre? Kapsz két csokit is!
- NYARRR!!! - mondtam, és türelmesen felé fordultam.
- ...elnézést... - mondta ekkor bizonytalanul, mint aki attól tart, akaratán kívül is, de kissé alkalmatlankodik.
- Semmi probléma - feleltem, és tovább sétáltam, a magam kényelmes tempójában.
De hogy miért akart csokit adni, azt sosem fogom már megtudni."
Talán ha egy hét több napból állna, nem lenne ennyire monoton ez az egész.
Megint hétfő. Megint kedd. Megint szerda. Megint... megint vasárnap, és megint hétfő.
Több zenét, hangosabban! Utálok unatkozni.
(Hogy most valamelyik filozófus terminológiájával próbáljam kifejezni magam: kissé kezdek föltelni az apollóni világ csodáival; kéne lassan valami igazán dionüszoszi...)
Nahát, majdnem elfelejtettem, hogy létezik a blog. Gyerekek mennyi minden szar történt betojás. De emberek jönnek, mennek és így most tök jó.
Egy dolog azonban mégis nagyon érdekel, ha én azt állítom, hogy a világ egy nagy nagy darab kiköpött szusi (ami szintén hal csak másképp egy kicsit, tekintve, hogy meg van rágva istenesen) akkor nekem van igazam a hallal szemben? Mert bizonyítsa be Márton, hogy nem az? Nem is rossz. De nem nyúlom be a dolgot.
Rájöttem arra is, hogy ha még jobban fel akarjuk dobni ezt a blogot ami, nos elég erőteljesen a halál szélén van, akkor csináljunk videoblogot. Midnen jó pasi azt teszi: SP, Anti fittnes Tomi meg a többi amőba. Illetve, ha ez nem tetszik felhozom még érvnek, hogy ezt senki sem olvassa, mert mindenkinek jobb dolga van.
Most érzem úgy, hogy kellő mennyiségű marhaságot összehordtam ezen a szent helyen.
Tétel: A világ egy hal.
Bizonyítást nem igényel; aki nem ért egyet, bizonyítsa be, hogy a világ nem egy hal.
De az.
Piros, és ha megnyomom, fáj. A másik oldalon is. (Úgy érzem, nyár van.)
Az egész tegnap kezdődött, amikor gyanútlanul leültem az egyetem atomreaktora mellé. Szépen sütött a nap, így hát jó ötletnek tűnt.
Közben az épületen egy sziréna időről időre bekapcsolt: sziréna - sziréna - sziréna - csönd - sziréna - csönd - sziréna - sziréna - csönd. De én nem aggódtam, mert hát milyen hülyeség lenne, ha azért szirénázna, mert aggódni kéne…
Eltelt egy óra, és én még ott ültem. Már elkezdtem pirosodni, egy kicsit már viszketett is, de még mindig nem tudatosult bennem, hogy ez netán az engem érő hatalmas elektromágneses sugárzás szövetroncsoló hatása lenne. Az volt.
Akadt még mit olvasnom, még maradtam. Eltelt még egy óra. Lassan megjelent pár felhő az égen – a kis árnyékhoz enyhe szellő is társult, és én élveztem a hűvöset a bőrömön. Ez meglepett, és ekkor rájöttem, hogy fáj a bőröm. Levettem a napszemüveget, és megláttam, hogy megégtem.
Ekkor jöttem csak rá, hogy most már nagyjából nyár van, és nem kéne a napon ülnöm. Túl későn; tegnap nagyon leégtem.
Miközben ezt a felfedezést tettem, a csavarhúzós emberek valószínűleg már befejezték az új riasztó installálását, és a biztonsági kamerák rögzítésébe kezdtek…
Félelmetes az ember, ha tömegek előtt állhat. Itt az előadáson, ahol épp ülök a tanár képes magát teljesen (már-már hipnotikusan) átadni a mondanivalójának. A vallások mibenlétéről úgy tud beszélni mint ha valami természetfeletti erő lenne benne. Így nézhetett ki valaki régen akihez bizony ördögűzőt kellett hívni.
Azonban ne búsuljunk, ez a blog most kapott mégy egy bejegyzést. Köszönjük meg a tanárunknak, aki igencsak elvont. Ami persze a ölcsészettudományi karon nem csoda. Igazat kell adnom azoknak akik nem tudják mi is vna egy BTK-n és csak fikázzák, ez télleg vad.
Semmi kétség afelől, hogy itt a tavasz és lassan a nyár is felszegi fejét. Jönnek a borozások, a szabadtéri partyk. Felélednek a szúnyogok is és bizony jönnek a futások a szigetről, de kárpótol majd minket a borozás és gitározás a forró betonon, ahol a kacsák legelnek.
Ja és a tanár feminista, vad és eltökélt. Ezenkívül 53 éves és szűz. (nem a csillagjegye)
Így, március végefele, talán már ki lehet ezt mondani... Végül is már napok óta nem esett a hó, sőt: két napja meleg van.
Már csak azt kell kitalálni, mit lehetne kezdeni ezzel a tavasszal. Például tegnap láttam valakit, aki pórázon kecskét sétáltatott. (Megjegyzem, ez Budapesten történt.) De lehet még zümmögni is, ha épp nincs sehol kecske. Mostanában sokan zümmögnek. Főként rovarok, de néha én is.
Vagy lehet igazán semmit sem csinálni. Ma egy tavaszi hétvége van, ez erre nagyon jó. És fél egy múlt - lehet ebédelni.
Ismét egy zeneajánlás következik sokak kedvenc blogján, a Hell Yeah-n. Az Álmod ébren tart című Quimby számról van szó, ami az Ajjajjaj lemezen jelent meg, 2009-ben. A szám két részre osztható, az eleje mozgalmas, van benne egy leheletnyi a 30-as évek bárzenéinek hangulatából, ez főleg a trombita és a zongora által játszott dallamok miatt van. Kissé szomorkás, de könnyed, mozgalmas, amolyan sírva vígadós. A második rész zenéje szinte teljesen magába fordul, beteges, szinte kakofón hangzás, disszonancia. Ennek ellenére valami varázslat okán abszolút élvezhető, furcsaságában és fülledtségében még ha nem is értjük miért. A szöveg is hasonlóképp van megtörve, hangulata végig szervesen kötődik a zene hangulatához. Alapvetően semmi különös nincs benne, de a sorok között ott van a tragédia. Egy kihült szerelem története rajzolódik ki, a férfi szemszögéből, akinek meghasadt tudata ezt a helyzetet nem fogadja el. Továbbra is úgy látja, mintha egy boldog, teljes kapcsolatban élne. A dal maga a férfi magyarázkodása önmagának általa megölt kedves teste felett, előadásmódja alapján a szerinte alvó hölgynek. Tudata automatikusan elrejtette maga elől azt a tényt, hogy mikor egyébként is labilis lelki egyensúlya felborult, megölte kedvesét. Úgy állítja be szerelmének az életüket, mintha a sors is úgy akarná, hogy örökké együtt maradjanak, múltból vett példákkal még arra is hivatkozik, mennyit köszönhet neki a nő. Finoman adagolt, de gyönge próbálkozás a (halott) hölgy arról való meggyőzésére, hogy továbbra is maradjon a beszélővel, a férfival. Ahogy viszont az utolsó refrén is lement, a beszélő mintha kezdene rádöbbenni tettére, ahogy feleszmél saját tette miatt kapott sokkjából, a zenével együtt ő is magába fordul. Talán ekkor, tiszta pillanata után azonnal őrül meg teljesen, véglegesen az önkezével okozott fájdalom miatt.
Természetesen mindenki úgy értelmezi a zenét, ahogy akarja, ha úgy tetszik tudatosan egyáltalán nem is értelmezi. Még ha így is tesz, a lelke mélyén, tudata számára hozzáférhetetlenül ott lesz az értelmezés, melyet hangulatként mindenképp megél zenehallgatás közben, után. Fentebb volt az én értelmezésem, de ez ne befolyásoljon senkit. Most pedig hallgassuk meg a zenét.
És most a gyengébbek kedvéért következzék a szöveg.
Az álmod ébren tart
Ezen a lassú hajnalon.
Csillagporos pupillákkal nézem,
Hogy szuszogsz a pamlagon.
Szigorú felhők alatt
Mi mindig megvoltunk csendesen.
Mikor az erdőben kószáltál egyedül,
Én fenn a szarvaslesen figyelmesen...
Követtem lépteid nyomát,
Vigyáztam szívem zálogát,
Sok ott még ma is a farkastetem.
S én már nem, nem, nem
Úgy tűnik nem hagylak el sosem.
Az álmod ébren tart,
Összeragadtunk rendesen.
S nincs már az a pokol ami engem megizzaszt.
Az álmod ébren tart,
Abban lelek vígaszt ma is.
Követem lépteid nyomát,
Vigyázom szívem zálogát,
Az urad vagyok, aki éberen virraszt.
Követem lépteid nyomát,
Vigyázom szívem zálogát,
S urad vagyok, aki éberen virraszt.
Az álmod ébren tart (4x)
Megint esett a hó. Biztos jó lenne arcal előre belezuhanni a hóba. Aztán fetrengés közben megenni a legközelebbi hópelyheket.
Vagy egy kellemes, napos nyári délután sem lenne rossz, amikor valami zöld domboldalról legurulnék. Csak legyen kevés rovar.
Esetleg egy lomha krokodilt utánzó mozgással belehuppanni egy tengerbe, vagy tóba, de egy óceán is megtenné.
Ahogy most ülök, és vakarom a fejem, az a benyomásom, hogy a világ tele van szebb dolgokkal, mint az elektrokémiai potenciál.
Meg akarok őrülni!
Nem ez így nem lesz jó.
Szeretnék megőrülni.
Máris jobban hangzik. Megőrülni annyi, mint kihajolni saját létünk korlátán és ott lógva nézni vissza a furcsán bámuló arcokra - amiket persze fejjel lefelé látunk.
Megőrülni egy új szemléletet is teremt. Elképzelhető, hogy meg is világosodik az illető - bárcsak tudnám, ez mit jelenthet - és az sem kizárt, hogy tanul is valamit az életről (és esetleg a halálról is).
A "boldogok a lelkiszegények" mottóra apellálva még egy egyszerű indoka lenne megőrülési vágyamnak: Úgy látnám a világot, ahogy én szeretném. Saját kis birodalmam fölött uralkodhatnék, amelynek trónusáról lenézve, idióta vigyorral az arcomon (és persze az elmaradhatatlan őrült csillogással a szememben) szemlélném a tömeget akik a "normális" kategóriába sorolják magukat. Itt a "normális" kategória hátrányaira gondolva megemlíteném az olyan dolgokat mint a Mónikasó avagy az sms szavazások egy műsorban ("Ön szerint megcsalás-e, ha párja egy másik emberrel elképzeli a szexet?"). Tehát ők a normálisak. Köszönöm nem kérek belőle.
Őrültnek lenni jó.
Az őrültek állítólag még jobb verseket is írnak. Az őrültekkel mindenki kedvesebb (lévén, hogy őrültek). Az őrültek érdekesek. És persze utoljára az őrültek szexik.
Őrültnek lenni tehát nem olyan rossz. Sőt ha a világot érdekesnek akarod találni és olyat akarsz tudni amit más nem, őrülj hát meg te is!!!!
A legutóbbi szombat este kétségkívül érdekes volt. Nem csak azért, mert rájöttünk, hogy a Guitar Hero-ban még a kezdő dobos beállítás sem feltétlen játszható az egyszerű földi halandó számára, de paranormálisnak tűnő, vagy ha nem is, minimum rémisztő dolgokkal találkoztunk. Az egész akkor kezdett fura lenni, mikor az osán szupermarketben whisky-t és kólát vásároltunk, és a pénztáros nem engedte, hogy több utalványt csengessek ki neki, mint amennyit fizetnem kell. Vajon az emberek miért nem segítettek harminc forinttal? Ennyire kiveszett belőlünk a segítőkészség? Vagy csak mi voltunk antipatikusak? (Azt jelenti, hogy nem vagyunk gyógyszerészek.) Mindegy is, végül meghívtuk a nyuggerklubot margarinra és cukorra, magunknak meg vettünk csokit, öröm é bódottá. Irány a Hajógyári. Mikor megérkeztünk, teljes inkompetenciám miatt vissza is kellett mennünk egy technikai szünetre Óbudára, a közeli Retro (értsd: lepusztult) Hotel szálloda szolgáltatásait vettem igénybe. Ezután végre nyugodtan hozzáláthattunk prédánkhoz, mint fáradt gyilokmadár fogyasztottuk zsákmányunkat. Egy jó ideig nem is volt gond, no de! Nem tudjuk mennyi idő után vettük észre, talán egy perc, de lehet tíz is, a korhadt, nyirkos padunkkal szembeni út közepén állt, az áthatolhatatlan tejfehér ködben, a pislákoló sárga lámpák fényénél csak testes sziluettjét láthattuk. A Szigeti Lény. Senki sem tudja ki ő, van, ki szerint albán szervkereskedő, más azt mondja, bújkáló orosz bérgyilkos, egyesek szerint őrült hajléktalan. Bár végülis mindegy, hogy munkanélküli biztonsági őr vagy ittrekedt amerikai túrista, esetleg a pokol gyermeke - ez esetben szegről-végről rokonom - egy a lényeg, ebben mindenki egyetért: emberhússal táplálkozik. Először megdermedtünk, majd szép nyugodtan - nehogy felkeltsük vadászösztönét - elindultunk a K híd felé. Lehet hogy követett minket messziről, lehet hogy csak képzeltem - akkor szinte biztos, hogy a kezében voltunk. Talán mikor korábban sikolyok törték meg a súlyos csendet a Szigeten, akkor vacsorázott. Ki tudja? Ezúttal kegyes volt hozzánk, de ki tudja, mi lesz legközelebb? Vajon legközelebb is lesz alkalmunk ketten vacsorázni a Fanni büfében? Vagy akkor egyikünk már maga is vacsora lesz? Nem tudjuk, melyik lesz az utolsó bejegyzés. Nem tudjuk, mikor ér minket utol a szörnyű vég - a rút és erőszakos. Egy biztos: mostantól sokkal óvatosabbak leszünk a Szigeten, és felkészülünk. Felkészülünk, magunk sem tudjuk mire - vajon lehet-e?
Vigyázzatok a szerveitekre!
Kereső.
Hirtelen ötlet volt csupán; de mostanában ráérek a hirtelen ötletekre. Úgysem vizsgáltam ezt már évek óta.
Két billentyűt nyomtam le, összesen négyszer. Aztán enter. Odalak... Semmi. A "búúú" nem vezet el sehová. Csalódottságot nem éreztem, mert hát erre számítottam. Aztán eszembe jutott egy másik kifejezés.
"Hell Yeah" gépeltem, érdeklődve bár, de csak kicsit. Jé, van két együttes ezzel a névvel. Vagy egy, csak kétszer. Háromszor. Negyedik helyen videó találatok... Jé, ezt a számot ismerem. Ezt meg nem. Ezt sem.
Ám ekkor!! Az ötödik helyen, rögtön a videók alatt!
buuu.blog.hu/
Telefon telefont ér. Igazából senki sem tud semmit. Az utolsó percekben derül ki, hogy kik jönnek és persze az is, mi hova megyünk egyáltalán. A szervezés egyszerűen fenomenális. Itt feltűnik ez, ott meg amaz. Sikerül felküzdeni magunkat a helyes buszra. Még a helyes megállót is megtaláljuk. Leszállunk, döbbenet...
HÚSBOLT. Teljes valójában tornyosult elénk. Tehetetlenül töpörödtünk árnyékában és fejünket forgatva kerestük a helyes irányt itt, a Jóisten háta mögött. Végre érkezik Dan Aykroyd hasonmása akit legalább akkora arccal áldott meg a mindenség, mint a színészt és bevezet minket a...
Mikor megpillantottam a házat, felötlött bennem a kérdés: "Honnan a rákból lehet nekik ilyen?". Körbejártam kétszer, hogy tutira megbizonyosdjak róla, ez igazi. Megnéztem az emeletet is, benyitottam mindenhova. A kertben is megnéztem nem kartonbokrok vannak-e. Még a kutyákat is megtaperoltam. És a végén azt kellett konstatálnom, hogy igen ezt emberi lények rakták össze és bizony emberi lények használják is (a kutyákat persze nem). Csak néztem és a tömeg meg- meglökte a vállamat...
Csak a szokásos... Isznak, isznak és isznak. Néha kimennek és felgyújtják a másikat, majd röhögnek rajta.(Remélem az ilyen majmoknak alvás közben dugtak atombombát a seggébe.) Néha bottal hadonásznak. Néha betépnek. Néha pedig a sötét szobában táncolnak az alfahímekkel. A kályha közben szorgalmasan csak úgy olvasztja az alkoholt a népben. Van aki kalapban rohangál és van aki csak ül és néz. Akadnak párok és a csocsó asztalt is leönti valaki. Éjfélt kalimpál a vekker. Minden pohárban pezsgő, minden arcon mámor, a társaség egy része berúgott. Kint megint füstöt visz a szél és elered az eső. Bejön egy-két önkéntes Rambo leül majd osztja az ész, feláll és kimegy tovább robbantgatni. Élő kép...
Itt ez a videó. Nem tudom, hogyan került oda ahol volt. És ki csinálta? Érdekes és félelmetesen-zöldesen-szürkén-fura. Azt is lehetne mondani, hogy kúrvajó. Esetleg beszarás. Nem, ezekkel a szavakkal nem illetjük. A zene pedig ami alatta megy elképesztő. Hogy a hétfarkú műbagoly ujjbegyének a keserviben tudták így eltalálni ezt az egészet. Aki nem érez valamit miközben megnézi, nos vizsgáltassa ki magát...
A lemenő Nap bíborszínűre festette a végtelenbe tartó út két oldalán álló tanúhegyek hátterét adó eget. A titokzatos Utazó porfelhő kíséretében tűnt fel a távolból, az Irodalmár és a Fizikus a verandán ültek. Ördögszekerek gurultak el a megszürkült deszkakorlát előtt, a szél a rég elporladt sziklákat megidéző homokot fel-felkapta a vénségesen vén aszfaltcsík repedéseiból. Az Irodalmár és a Fizikus meghallották a puha dohogást, ahogy az Utazó közelebb ért. Emlékeiket kutatták, mikor járt erre utoljára motoros. Az Utazó letámasztotta poros, a hosszú vándorlástól megviselt Suzukiját egy autóroncs mellé - évek óta a fogadó mellett állhatott. Az Irodalmár és a Fizikus csodálkozva méregették, fura szerzet volt, ilyen még nem járt errefelé. Legfeljebb bányászok, részeg hajléktalanok, és bölcsészeket szapuló mérnökök, de ez új volt. Az Irodalmár csak rezignáltan intett, italok hűtőben a pult mögött, a Fizikus még utánaszólt, hozzon nekik is. Az ír Whiskey-vel átitatott éjszaka után az Utazót már Szociológusként búcsúztatták - a Fizikus még idézett is: I think this is the beginning of a beautiful friendship.
Ekkortól már a Szociológus gyakran járt az elhagyatott fogadóban, mindíg szívesen látták. Egyszer aztán már el sem ment: hogy ez mikor volt, már senki sem tudja. Együtt várják a soha be nem térő vendégeket, egymásnak mesélnek a petróleumlámpa pislákoló fényénél, és néha egy-egy öreg motor hangját verik vissza a kopár tanúhegyek meredek sziklafalai...
A bukott fizikus csak hátradől a székén, és elmélkedik.
Unatkozik, hát megpenget egy-egy húrt a gitárján, tovább lapoz egy könyvben, esetleg valami bejegyzést ír egy blogra...
De azért csak bukott fizikus marad; olyan, aki rájött, hat évet késett álma megvalósításával - és ez a hat év nem jön vissza.
"Ó, augusztus vége, amikor az első üveg sört áldoztam a fizika oltárán...!"
De a bukott fizikus nem adja fel.
Kifejezéstelen arccal fürkészi a havas tájat. Lábnyomok, kukásautók, havas fák, és bokrok... De előbb-utóbb észrevesz a hóban egy új álmot is, és akkor elindulhat felé. Nem nagy dolog. Pulóverből is most vett egy újat.
Láttam. Megállt előttem intett egyett majd befutott a szekrény mögé és onnan leste mit művelek. Először nem érdekelet túlzottan, gondotlam magamban ez minden napos ilyenkor. Ám egy idő után igenis elkezdett érdekelni mit kereshet pont a szobámban.
Fogtam és felálltam a székből. Első lépésnél megcsúsztam és elzuhantam. Miután káromkodtam egy sort és kisöpörtem a hajamt az arcomból jobban megnéztem magamnak, amint ott gubbaszt a szekrény mögött és gúnyosan mered a lila foltra a fejemen. - Semmi baj - gondoltam. Nem lehet vészes a helyzet. Egy gyors gondolattól vezérelve utána vetettem magam és megindult kimerítő, komikus táncunk fel és le a lakásban.
Először a partvist tette keresztbe és azon estem el, majd találtam egy feltekert újságot és azzal kezdtem el csapkodni, de minduntalan elcsúsztam ő meg csak felugrott a fejemre és hirdette győzelmét. Ezután következett egy csilláron himbálózós jelenet. Azt követte egy könyvespolcleborítós. Kezdtem fáradni ám és frusztrált hogy minden áldott nap Télen ez megy. 3 órája kergetőztünk mire sikerült elkapnom és visszatenni a helyére.
A hűtőszekrénybe. Sose tartsatok pingvint otthon, ez fontos!!!
(még ha nem is vicces ma ennyire futotta :D)
Mit mond a diplomás mérnök a diplomás bölcsésznek?
- Két kólát és egy krumplit kérek..jpg)
Szerintem ez igenis vicces. Még akkor is, ha én is BTK-ra járok.
Vannak azonban olyan arcok akik tényleg és véresen komolyan utálva lenézik azt aki bölcsészetet tanul. Ezek az emberek általában a mérnökök és egyéb reál dologgal foglalkozók. Lefogadom, hogy bele se gondolnak abba a dologba, hogy milyen is lehet egy bölcsész képzés csak annyit tudnak (és ezt is másoktól), a bölcsészek nem tudnak semmit sem kiszámolni és gyengék és nem is értenek semmihez.
Ha ez így volna akkor nem nagyon lenne ma Magyarországon színház, sajtó, bármilyen média és könyveket sem nagyon írnának ezenkívül nemzetközi kapcsolatokat sem tudnánk fenntartani stb. Amúgy ugyanannyit sportolnak mint a többi egyetemista.
Vannak a bölcsészek között is akik visszaszólnak az előbbiekre és megy a vicsorgás ezerrel: Lenne szép villamosunk meg jó sok kiszámolt adatunk, de kultúránk nem. Személy szerint én ezt is gáznak tartom, de nagyon. A két csoport együtt tud tenni valamit nem külön-külön. Amennyiben ez sikerülne talán máshogy festenének a dolgok.
Megjegyzem ezzel nem akarom leszólni a reálosokat, mert van köztük olyan aki tud, gondolkodik és meg sem fordul a fejében, hogy lefikázza a bölcsészeket. Azonban akik zsigerből utálják őket gondoljanak bele, hogy miért is utálják és rájönnek, hogy nem tudnak valamit amit a bölcsész igen: gondolkodni.
Ja és még csak annyit, hogy Márton fiam is fizika-szakos szal ennyit arról, hogy utálják egymást a reálosok meg a bölcsészek. :D
Egy dolgot mindenki jól jegyezzen meg, SOHA ne menjetek be nyelvészeti előadásra!
Ez nem tartozik ide, de elég dúrva a cucc.
Nem tudsz vele mit kezdeni. Egyszerűen van. Ülsz és történik, állsz és ott van. A legrosszabb pedig, hogy ezen változtathatsz ugyan, de akkor megszívod. Sokan változtattak rajta, de értelme nem lett mert utána elmesélni nem tudták. Általában megnémulnak, ha megteszik és a mozsgásuk is eléggé lelassul. Néha azonba (az esetek nagyon kicsi részében) megesik, hogy igenis jó érzéssel tölt el, hogy ilyen is van. Általában a lényeg az, hogy ne azt nézd másnak milyen van, hanem azt ahogyan veled történik.
Szar ügy.
(Tök fura itt nem érzem a kép hiányát.)
