.jpg)
Egy tojás volt az, ami váratlanul elém esett. Nem az volt a véletlen, hogy egy tojás esett az égből; a véletlen az volt, hogy nem engem talált el. A célpont én voltam.
Aztán a tojást újabbak követték, amik az utca sötét, látszólag üres ablakaiból zuhantak a már amúgy is vizes útra.
Ez az út egyébként egy hatalmas csatatér volt, és iszonyúan csúszott. Pont a vörös és a sárga zóna között húzódott, és mindkét oldal 20-30 fővel védte. Átjutni mindkét irányban lehetetlen volt, pedig a zászlók közel voltak.
Újra és újra próbálkoztunk, az elszánt arcunkon, és a vállunkra ragasztott piros ragasztón megcsillant az utcalámpák fénye, ahogy rohamra indultunk, de végül mindig csak pár méternyire jutottunk a sárga zónában.
Végül öten elindultunk körbe, hogy majd hátulról szerezzük meg a zászlót. Lassan oda is értünk, de addigra már nem volt zászló… A két végtelenül elszánt csapat közül a harmadik, a kékek csapata bizonyult a legerősebbnek. A rendőrség végül megkönyörült a helyi lakosságon, és mindenkit hazaküldött.
Így ért véget a ’Capture the flag!’, az utolsó jó móka az érettségi előtt.
De ez már lassan egy hete történt.
És az élet nem állt meg: az érettségik első nagyjából 1/3 -át sikeresen magam mögé küzdöttem. (Jó, a siker még nem biztos, de ha megbuktam, megeszem a fejem.) (Késsel, villával.) (Kanállal is.)
És most, ez alatt az idő alatt, amíg még lehetne tanulni is akár, a folytatásra, én inkább jól érzem magam. Lassan itt a nyár is, és leváltja a tavaszt, a nap süt, a szél fúj, este van hold, meg minden.
És most még megragadom az alkalmat arra is, hogy reflektáljak GeЯgő gondolataira: Igen! Mindenki vigyen magával dugóhúzót! Meg akár kristálypoharakat is, ha sikerül kinyitni a bort! És akár sörnyitót is! Meg gitárt!
És ha nincs kéznél dugóhúzó, mindenki vegyen [nekem] whiskyt!
(És ez az első nap, amikor két bejegyzés is kerül a blogra! Ünnepelni! :)
