Hell Yeah!

Üdw! Nos hétköznap van. Ez tény, ezen nem változtathatunk bármennyire is szeretnénk, hogy hétvége legyen. Hétköznap lévén egy jó borozás mégis belefér a többségnek (nekem meg még másoknak velem :D ). Az ilyen borozások elég filozófikus irányt tudnak venni, főleg ha nem tudjuk kinyitni az utolsó üveg borunkat. Miután hatvanszor ráléptünk, téptük, cibáltuk, húztuk, üvöltöttünk vele, szidtuk, dícsértük és mutogattunk neki obcén dolgokat az üveg megadja magát és nagy sóhajtól kísérve darabokra törik a kezünkben,  elég fusztráló tud lenni a tény, hogy bizony nedű nélkül maradtunk. Nem egyszerű megbírkózni a ténnyel, hogy komikusnak tűnő küszködésünk gyümölcse nem más mint egy kupac szilánk és egy igen tekintélyes folt a földön (a szilánkok alatt) amely édes bor szagot áraszt megmutatva nekünk, mit nem fogunk meginni a büdös életben. Na ez az amikor le kell ülni rágyújtani és csak merdni magunk elé, hallgatni a madarakat és csak merengeni (hogy vajh hol a következő közért). De ember kelj fel s küzdj, a bor semmi (mondhatnám lóf**z :D) az élet megy továb de mégis valahogy ahogy a földbe a bor úgy belénk is belénkívódik a dolog, hogy bizony tarthatott volna tovább a dolog, mégsem úgy lett. Ez szolgáljon tanúlságul azoknak kik BOTTAL (illetve, lábbal kézzel) és egyéb egyenes mármár merev testrészükkel ki akarnak nyitni egy üveg bort. :D