„A börtőőn ablakábaaa soha nem sűűt be a naap…”

Nem énekeltük sokat. Csak nagyjából ötször minden alkalommal, ha gitár került valakinek a kezébe…

És most leírom röviden, mi történt Rékával (mert persze ő is ott volt) és velem, egy énektáborban. Ha valakit zavar, szóljon! Sálálá.

Először egy eseménytelen buszút történt. Sőt, ezt még eseménytelenebbé tette, hogy a buszról senki nem kelt később háromnegyed ötnél, és az is én voltam (ennek ellenére egy előtt nem aludtam). Bár később, de még a buszon, előkerült egy gitár, és akkor jött a fent említett dal és a teljes baráti köre… Ekkor rendbejött a hangulat.

Aztán megérkeztünk, és beköltöztünk a Mondsee –i Jugend Söttöröttöröbe. Megdöbbentően kicsik voltak a szobák. Amiben én voltam, pl. akkora volt, mint egy szekrény, amiben nincs se tusoló, se WC, csak egy emeletes ágy…

Másnap öltönyben reggeliztem. Aztán busz, aztán fellépés (sálálá), aztán Salzburg. Salzburgban megtudtam, milyen unalmas olyan turistának lenni, akinek az esernyőt kell követnie, na meg hogy Mozart pl. alacsony volt. Aztán busz, aztán vacsi, ahol a két fogás között elfoglalták a helyem, aztán egy kis énekkar, és utána: „A börtőőn ablakábaaa soha nem sűűt be a naap…” De ez csak az este kezdete volt. A végére olyan jó társaságba kerültem, hogy kb. háromkor aludtam csak el, és akkor sem az én szekrényemben…

Reggel kicsit fáradtan elmentünk Rékával a Billába, ami végre kinyitott (juhú, hétfő), és fánkot vettünk. A Billa-fánk mindent mindenek felett. Volt, aki akár 5 eurót is adott volna a buszon, ha csak egyet adok neki, de még ő sem kapott.

Amúgy Rékával körbejártuk egész Mondsee –t, és rá kellett jönnünk, hogy vasárnap lehet, hogy csak a benzinkutak vannak nyitva, de legalább igazi Japán turistából sok van… És még valami: az autópálya-pihenőkben remek játszóterek vannak!