Reggel fél hatkor berreg a telefon. - Akkor vihetjük a szekrényt? - reccsen rám a rekedt, kezeslábasba öltözött férfihang. - Tessék? Milyen szekrényt? - próbálok felocsúdni. - Uram, ma még tizenkét fuvarom van, ne szórakozzon velem. Öt perc múlva odaérünk. Aláírja a papírt, kifizeti a maradék nyolcvanezret, és már ott sem vagyunk. - Megfeledkeztem volna valamiről? - rettenek meg. - Én nem rendeltem szekrényt... - magyarázom félálomban. - Ne vicceljen, most fordulunk be a sarkon - és mondja a címemet. - Mára beszéltük meg. Nézze csak meg a naptárát, milyen nap van ma? - kezd türelmetlenné válni. - Milyen nap... milyen is... - kotorászom a noteszem után - vasárnap, igen... ma kirándulni mennénk, arra emlékszem, de hogy szekrény... - Na? Látja már, hányadika van? - adja meg a kegyelemdöfést. - Hogy hányadika? - lapozok a megfelelő helyre. - Elseje. Április elseje...És eljött ez a pillanat is Április elseje. Ami azt illeti ezt a napot immáron jó ideje néhány barátommal együtt nemzeti ünnepnek tiszteljük, igaz attólmég bemegyünk a suliba és nem flangálunk egy hídon föl-le és beszédeket sem mondunk (nos lehet ezt kéne :D ). És most jön a tanmese. Nos gyerekek a nap bolondos légkörét a onnan kapta, hogy régen (nem nagyon de azért régen) Április elsejével kezdődött az új év. Innen jön az, hogy mikro December 31. átvette a poszotot a szilvesztert illetően. Megtartották az ünnepet a bolondozások napjának. Nos további szép napot. Sikeres tortahegsztést és vegyetek egy kazettás mp3 lejátszót is ha már...
